Edelény Város Önkormányzata sikeresen pályázott a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által meghirdetett Bűnmegelőzési projektek megvalósítására, amelynek során 11 millió Forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, szemléletformáló, ismeretterjesztő és preventív foglalkozások, rendezvények megszervezésére, az „Élhetőbb Edelényért – prevenciós bűnmegelőzési intézkedések megvalósítása” című pályázat.
A programsorozat keretében 2016.02.06-án és 2016.02.07-én 3 időpontban a projektgazda Edelény Város Önkormányzata, valamint az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője, Szabó Péter r.főtörzsőrmester élménymerülést szervezett és tartott a Kazincbarcika-Berente Fedett Uszodában, a Neptun Búvárklub tagjai és a Felsőzsolcai Rendőrőrs nyomozójának segítségével.
A programban mintegy 60 fő önként jelentkező, úszni tudó és szülői nyilatkozattal rendelkező,Edelény oktatási intézményeiben tanuló diák vett részt. A rendezvényen, a búvárkodáson kívül még 2 helyszínen szakemberek foglalkoztak a jelenlévőkkel, ahol a vízi balesetek megelőzésével kapcsolatban kaptak hasznos tanácsokat, továbbá bűnmegelőzési elemeket tartalmazó játékos feladatokban is kipróbálhatták magukat.
A programokon a diákok rendkívül aktívak voltak és különleges élményekkel térhettek haza.